Az EC („Electrical Conductivity”) az oldatok elektromos vezetőképessége.

A TDS („Total Dissolved Solids”) az oldatban található teljes oldott sótartalom.

A folyadékban található sótartalom arányos az oldatok vezetőképességével. Minél nagyobb a sótartalom, annál magasabb a vezetőképesség.
 

Két vagy négy, váltakozó feszültség alatt lévő elektródot az oldatba helyezünk, ami az oldat vezetőképességétől függően töltésáramlást (elektromos áramot) eredményez. A négygyűrűs elektród pontosabb méréseket biztosít, mivel kiküszöböli a vezeték hosszából eredő esetleges hibákat. A műszer az áramerősséget határozza meg, majd megjeleníti azt vezetőképesség- vagy oldott sótartalom-értékként.
 

A TDS-mérőműszer is a vezetőképességet méri, majd az eredményt TDS-értékké konvertálja, amelynek mértékegysége általában ppm (mg/l).

Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a 0,64 és 0,70 közötti értékű átváltási tényező segítségével számítható ki a TDS (összes oldott sótartalom) a legnagyobb pontossággal a növénytermesztéshez használt oldatok esetében.
 

Nem.
 

Ez változó, az adott műszertípustól, a mérés gyakoriságától és a felhasználási területtől függ. Gyakori kalibrálással növelhető a mérési pontosság.
 

Mindkettő a vezetőképesség mértékegysége. 1000 µS/cm = 1 mS/cm.
 

Igen, de használat előtt ajánlott a kalibrálásuk.

Nagyon tiszta víz - 0,055 μS/cm
Desztillált víz - 0,5 μS/cm
RO deionizált víz - 0,1-10 μS/cm
Sótlanított víz - 1-80 μS/cm
Hegyi forrásvíz - 1,0-10 μS/cm
Háztartási víz - 500-1000 μS/cm KCl (0,01mol/l) - 1,4 mS/cm Tengervíz 52 mS/cm
A nagy tisztaságú vizek vezetőképessége csupán néhány µS és sótartalmuk nagyon alacsony és 0,5 mg/l környékén van. Egy ilyen oldat koncentrációja %-ban kifejezve megfelel 0,00005%. A tiszta vizek elektromos ellenállása nagy (vezetőképességük alacsony), ezért speciális felépítésű TDS-mérőket használnak a víz minőségének az ellenőrzésére. Ilyen TDS-mérőkkel lehet ellenőrizni a víztisztítók működését is (például, az úgy nevezett RO (reverz ozmózis) víztisztítókét is).